2010. november 19., péntek

Gross Arnold karácsonyai

Galériánk történetében hagyománnyá vált, hogy évről-évre egy-egy neves művészt kérünk föl karácsonyi ajándék üdvözlőlapunkhoz. 2010-ben Gross Arnoldot sikerült megnyernünk. A Kossuth- és Munkácsy-díjas művésztől - aki a Prima-díj birtokosa is, valamint szülővárosa, Torda díszpolgára - egyik legszebb művét, a J. S. Bach-emléklapot választottuk ki erre a célra. Ennek kapcsán beszélgettünk a karácsonyról.

- Szereti az ünnepnapokat?
Gross Arnold először kissé megütközik a kérdésen. Azután elmondja, hogy neki bizony még a Mikulás is várva-várt, jó kis ünnep volt annak idején.
- Még emlékszem, hogy mint gyermek, a csokoládé figura fényes papírját kisimítva sokáig megőriztem. De nagyon szép ünnep számomra a karácsony, a húsvét, mindegyik. Igen. A katolikus ünnepek leginkább, természetesen.
- A képeit elnézve három fogalom mindenképpen eszébe juthat az embernek: békesség, édenkert, karácsony...
- Szentkuthy Miklós, aki járt ide hozzám, én is hozzá, élete vége felé egyszer elvitte a mappámat a benne lévő grafikáimmal, hogy írjon róluk. Abban ,,karácsonyfa-opusznak" nevezte életművemet, mert úgy érezte, hogy valahol az egészet belengi a karácsony hangulata.
Gross Arnold felidézi gyermekkora karácsonyait Erdélyben. Tordán, ahol született és korai éveit töltötte, majd a nagyváradi ünnepeket.
- Mi elég szerény körülmények között éltünk ám - mondja -, olyan nagy ajándékozások nem voltak. Általában a szükséges dolgokat kaptuk: zoknit, cipőt. Egyszer azonban kis ólomkatona-öntőt kaptam karácsonyra, ólommal, öntőformával, és az elkészített kis figurákat festőművész édesapám olajfestékeivel ki is festettem. Később Németországban láttam az ólomkatona-múzeumot, és sajnáltam, hogy nekem már ez az ajándékba kapott készlet nincsen meg.
A szép karácsonyfadíszeket máig szereti. Gondosan, dobozokban eltéve őrzi a régi, papírvékony üvegből készült gömböket, és örül, ha valami szépet, míveset, érdekeset talál az újak között.
- Karácsonykor azért előveszi őket?
- Hát naná...
Egy szép német kisvárosban olyan üzletet látott, ahol aránylag nagy alapterületen egész esztendőben árusítják a szebbnél-szebb karácsonyfadíszeket, némelyiket igen borsos áron.
- Augusztusban voltam fenn a kirakodóvásárban a Várban. Ott láttam például egészen apró, filcből varrt díszeket, ilyen szépeket - mutat egy kismadár figurára, melyet olvasólámpájára függesztett fel.
- Gyermekkoromban a díszeink is egyszerűbbek voltak. Aranyra festettük a diót, és azt, meg kicsi almákat aggattunk a karácsonyfára. Meg angyalhajat, ami szúrt, és amit be is tiltottak aztán.
Karácsonyfát minden évben állít. Nem nagyot, mert az nem férne el apró otthonában. Felidézi hajdani barátait: Pilinszky János költőt és a fiatalon elhunyt festőzsenit, Kondor Bélát... Ha összejöttek, Gross és Kondor szívesen játszottak a kis vasútmodellekkel, ez azonban Pilinszkyt untatta.
Játékok... Hirtelen tapsol e-gyet, mire különös zene szó-lal. Kis verklizene féle, egy bájosan naiv, fura kis mese-házból.
- Ezt pár éve vettem, maga a tömény giccs - mondja mo-solyogva. - Számos dallamot rejt, karácsonyit is, és ami érdekes: hullik benne a hó! Megvan már évek óta, s még csak elemet se kellett cserélni benne. Holott minden erősebb hangra, tapsra, vagy ha elejtek valamit, zenélni kezd.
- Szereti, ha tél van és hull a hó?
- Nagyon szeretem! Két dolgot eszembe juttat: egy nagyon szép kis Fényes Adolf-képet a téli Budapestről, talán épp a Duna-partról, valamint a régi tordai teleket. Az éjszaka lehullott rengeteg sok hóból édesapám hatalmas, bajszos, öreg-öreg hóembert épített! A bátyám odaállt mellé, megvan fényképen, beletettük az utolsó könyvembe.
- A mostani karácsonyok milyenek?
- A nagy generáció, akikkel én annak idején összebarátkoztam, már nincsen. Elmentek régen, Kondor és a többiek. Itt, ebben a lakásban azért mindig állítok egy kis karácsonyfát, és a szép díszekkel feldíszítem...
Ünnep közeledtével az újságírók is gyakran felkeresik.
Talán ők is megérzik Gross Arnold műveiben a békét, a karácsony örök, szép üzenetét...

2010. november 17., szerda

Gross Arnold karácsonyfája

Ezt a karácsonyfát díszítette a Kossuth-díjas grafikusművész

A nagytétényi kastélyban pár évvel ezelőtt méltó karácsonyt ünnepeltek. Több híres képző- és iparművészt kértek fel arra, hogy díszítsenek föl egy-egy fenyőfát - ízlésük szerint. A fölkért művészek között volt Gross Arnold is. A képen szereplő fácskát díszítette. Kivehető rajta a sok régies hangulatú (és régi) szép üvegdísz, s ha másról nem is: az ágakon megülő madarakról, valamint a szép, ódon asztalra kitett Gross-rézkarcról azonnal ráismerhetünk...