Akit mások arcán keresztül ismerünk

Beszélgetés Gáspár Imre karikaturistával

Gáspár Imre karikatúráit előbb ismertem, mint őt magát. Suliba menet az újságos bódénál belelapoztam az Ifjúsági Magazinba, a Magyar Ifjúságba (ezek a szocializmus éveinek "renitens" hazai magazinjai voltak), vagy épp a Fülesbe, amit százezrek vásároltak. Ez utóbbiban világszínvonalú képregények jelentek meg hétről-hétre Zórád Ernő, Korcsmáros Pál és Fazekas Attila rajzaival, és itt is publikált Gáspár... Akiről akkor még nem tudtam, hogy Imre, de a karikatúrái elbűvöltek. Volt valami varázslatos a sima vonalakban, amelyeket ha közöltek a fenti lapok, meg is vásároltam azokat. Kivágtam és eltettem remekbe szabott portréit, így viszonylag hamar elég szép gyűjteményem kerekedett a műveiből.
Kedvenceimet is megrajzolta: Kovács Katit és Psota Irént, Ruttkai Évát és Liza Minnellit... Máig emlékszem kitűnő Pege Aladár-karikatúrájára, de Sinkovits Imre és Kállai Ferenc portréja is felejthetetlen. Szépen kivitelezett karikatúrái voltak, tele ötlettel. Semmi kóc, semmi figyelemterelő maszatolás.

Lelkes gyerek voltam és vagyok, ami egyszer magával ragad, azért hosszan tudok rajongani! Izgatott a karikaturista személye is, akinek nemcsak rajzolt vonalai, hanem a portrék alatti szignója is imponált, a kör alakba rendezett G, Á, S, P, Á és R betűk, melyek a kör közepén, az Á ékezetét mintegy kiegészítve I-ben, keresztneve kezdőbetűjében végződtek.
- Középen az ékezetből lett I betűt az 1980-as években Kaján Tibor karikaturista kérésére helyeztem el a szignómban - emlékszik vissza a művész. - Ő ugyanis rajongott Gáspár Antalért, aki a 20. század első felének egyik legjelentősebb politikai karikaturistája volt, és Kajánt zavarta volna, ha engem összekevernek vele. Gáspár Antal azonban még 1959-ben elhunyt, ráadásul én egész más jellegű karikatúrákat készítek, mint ő, úgyhogy egy idő után mégis elhagytam az I-t, és visszaminősítettem ékezetnek.

Első találkozásunk idején Gáspár Imre a Móra Kiadó képszerkesztője volt, én pedig mint középiskolás, az Ifjú Nyomdász szerkesztője, amely az 54. sz. Ságvári Endre Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet (nyugodjék békében!) újságja volt. Akkor folytatott beszélgetésünk ott jelent meg. Később, amikor már Békéscsabán dolgoztam, a Kner Nyomdában, és a vállalati laphoz is lett némi közöm, újabb kérdésekkel kerestem meg Imrét. Majd önálló kiállításra kértük fel, melynek anyaga a Kner Nyomda kiadásában egy minikönyvben is megjelent.
Azóta újabb pár év telt el, noha nem látszik rajtunk, és a Gáspár-karikatúrák ma is ugyanúgy elbűvölnek, mint egykor. A vonalak talán még elegánsabbak, még kifejezőbbek, csöndesek és frissek, mint amilyennek megismerték az olvasók az 1960-as évek vége felé.
Gáspár Imre 2017-ben kettős évfordulót tart - mindkettő kerek -, ez alkalomból faggatom ismét. Hadd tudja meg a világ, ki rejtőzik - mások arca mögött...

H. Ch. Andersen

- Mikor kezdtél rajzolni?
- Már az általánosban. A rajzórák a kedvenceim voltak. Az iskola második emeletén akkoriban üvegezett tablók sorakoztak, ahol a diákok legjobb rajzai szerepeltek évekre visszamenőleg. Számos "művem" volt ott kiállítva, még akkor is, amikor már rég gimnazista voltam. Nem esett rosszul... A családomban pedig anyai nagyapám, Köves Vilmos rajzolt nagyon jól, aki egyébként belsőépítész volt.
- Honnan jött az ötlet, hogy éppen portrékat készíts?
- A gimnáziumban kémia és fizika óra alatt halálra untam magam. Ezért a füzet hátsó lapjain megörökítettem a tanáraimat. Na meg osztálytársaimat, akiket ugyancsak könnyű volt lerajzolni, hiszen legtöbbször félig aludtak órán, ezért nem mozogtak sokat... A rajzokkal olyan sikerem volt, hogy rendszeresen megjelentették őket az iskolaújságban. Rájöttem, hogy ehhez van érzékem.
- Volt-e később példaképed a portrérajzolásban, akire felnéztél, aki inspirált?
- Igen! Azok a hazai és külföldi karikaturisták, akik lendületesen, pár vonallal, merész túlzásokkal ábrázolták az alany egyéni karakterét. Nekem is épp ez a stílus feküdt a legjobban. A mottómmá is vált: PÁR vonal = GÁSPÁR-vonal... Sosem vonzottak a fényképszerű, agyonrajzolt, agyontorzított karikatúrák. Szerintem egy karikaturistának nem kell egy fotóssal vetélkednie - az egy másik műfaj.

Gáspár Imre 1967-től több száz portré-karikatúrát publikált a különféle lapokban, folyóiratokban, és mintegy 40 kötetet illusztrált. Ezenkívül kiállítások tucatjain találkozhatott grafikáival a látogató. Aki egyszer is láthatta jellegzetes rajzait, többé nem felejti el a nevét.

"Néha a realista stílust helyezem
előtérbe" - Farkas Ferenc portréja

- A rajzaid vonaltiszták, lendületesek, mindig fekete-fehérek. Tudatosan így dolgozol a kezdetektől, vagy változott a stílusod az évek során?
- A jelzőid igazak, de azért kivétel is akad. Ilyen színes kivétel például egy nemzetközi internetes pályázatra készített Andersen-karikatúrám, vagy a Móra Kiadónál megjelent kémiai (!) témájú színes könyvillusztrációm, amit álnéven rajzoltam... No meg az egyetlen magyar karikaturista vagyok, aki filmben is szerepelt - Várkonyi Zoltán Fekete gyémántok című színes filmjében... Korabeli jelmezbe öltöztetett illusztrátort "alakítottam", és szerepem szerint meg kellett örökítenem a Berend Ivánt megformáló Huszti Pétert. A rajzom a filmben persze fekete-fehérben készült, hiszen abban az időben, melyben a történet játszódik, még nem volt színes újság. Ennyit a színekről.
A stílusom? Változott: továbbra is a tőlem megszokott reális és túlzó eszközökkel, de mindig nagyon pontosan rajzolom meg az ábrázolt személy tekintetét. Amikor ezt eltalálom, akkor lesz jó a rajzom.
- Karikatúráid szerintem mindig realisták, hogy úgy mondjam: szépek. Sohase bántók. Ennek ellenére sikerült-e begyűjtened egy-két sértődést a pályád során?

"Bizonyos rajzaimnál inkább a túlzás
dominál" - Louis Armstrong

- Egyetlen emlékezetes sértődés maradt meg bennem. Amikor katona voltam, két évig folyamatosan rajzoltam a katonatársaimat. Jól jött egy kis zsoldkiegészítés, tudod... Egy alkalommal a legalacsonyabb rangú főnökünk, az őrmester elvtárs megkért, hogy rajzoljam le őt is. Vannak helyzetek, amikor nem lehet nemet mondani... Mikor modellt ült nekem, döbbenten láttam, hogy profilja pontosan olyan, mint egy gorilláé. De hát hogyan visszakozzak? A karikatúra olyan jól sikerült, hogy "honoráriumként" utána vagy fél évig a fóka - katonáéknál így neveztük a felmosórongyot, amit utált mindenki - volt a legközelebbi barátom...
Egyébként én keverem a realista és a túlzó stílust. Például a négykötetes opera-kézikönyvben (Winkler Gábor: Barangolás az operák világában I-IV., és ugyanettől a szerzőtől Operettlexikon I-II. - a szerk.) inkább a realista stílus dominált, csak minimális túlzásokat alkalmaztam. Más rajzaimnál pedig éppen fordítva, inkább a túlzás dominál. A szép jelzőt én úgy értelmezem, hogy szépen van megrajzolva. Valóban, a rajzaimat nagy gondossággal készítem el.
- A portrérajzoláshoz milyen mértékű emberismeret szükséges?
- Nagymértékű. És főleg nagyon jó megfigyelőkészség. Van egy mondás, hogy harminc fölött már mindenki arcára ki van írva, hogy milyen ember. Csak le kell olvasni, mint a gázórát.
- Így járod a világot: ránézel egy arcra a villamoson vagy a repülőn, és gondolatban máris lerajzolod?

Kovács Gyula dzsesszdobművész -
egy portré a sok közül, mely élő modell
alapján készült

- Fejben szinte azonnal! Sokszor megkérdezték már, hogy hogyan rajzolok. Élő modell esetén vastag, cseh grafitceruzát használok. Először felskiccelek egy halvány vázlatot, azután rányomom a ceruzát és vastagon kihúzom, véglegesítem a rajzot. Ha fotó a kiindulási alap, azt hosszan tanulmányozom, igyekszem megfejteni az illető személyiségét, aztán fejben elképzelem és megszerkesztem a rajzot. Végül pontos ceruzarajzot készítek, majd tussal kihúzom.
- Ötven éve rajzolsz, ebből negyven éve ismerjük egymást. A külsőd alig változott, Sajdik is alig öregszik... A humor konzervál?
- Igen, a humor konzervál. És a boldogság is konzervál, hiszen azzal foglalkozom, ami a hobbim, és amit mellesleg nagyon szeretek.
- Csendes, szemlélődő típus vagy, aki - nekem úgy tűnik - befelé él. Ez a hasznos természet a jó karikatúrához?
- Ennyire látszik... A legtöbb karikaturista ilyen, szemlélődő, megfigyelő, kicsit filozofikus típus. És mivel a műfaj nem örvend túlzott elismerésnek, van egy adag egészséges düh is minden karikaturistában.
- Hol jelennek meg a rajzaid mostanság?
- Ahogy írtad feljebb, több száz rajzom jelent meg a lapokban korábban. Közben könyvillusztrációkat készítettem, erről is volt szó. Évente létrejön három-négy kiállítás Budapesten vagy vidéken, ezekre folyamatosan készülök. Mostanában a Colosseum Csoporttal állítok ki. Legújabb tárlatunk a Radnóti Miklós Művelődési Központ Rockmúzeumában látható, augusztus végéig.
Van egy saját könyvsorozatom is, a KÉPSOR. Írom, rajzolom, szerkesztem és tördelem. Eddig hét kötet készült el, melyből négy már nyomtatásban is megjelent, és valamennyi elérhető az interneten. A nyolcadikon most dolgozom: A jazz zene hazai és külföldi csillagai címmel. Érdekessége, hogy ebben nem csak az én rajzaim lesznek.
- Milyennek látod ma, 2017-ben a magyar karikatúra helyzetét?
- Ez a kis ország tele tehetséges karikaturistákkal, akik szakajtószám nyerik a díjakat külföldön és itthon is. A szakmai szervezetekben és a személyes kapcsolatokban is állandóan a jobb elismerésért, méltóbb díjazásért harcolunk folyamatosan, évek óta. Ez fárasztó és sokszor lehangoló foglalatosság, de mindig reménykedem, hogy jobbra fordulnak a dolgok.

Gáspár Imre karikatúrája -
önmagáról

- Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre! Légy bátor, és rajzold le - önmagad!
- Bátor voltam. Tessék!
- Köszönöm szépen!                                                                          Szűcs József