- Életem során több mint hatezer kerámia figurát készítettem - mondta legutóbbi látogatásunk alkalmával Jójárt Erzsébet keramikus, amikor a férjével együtt a tőlük megszokott kedvességgel fogadtak. Szombati nap volt, nem sokkal azután érkeztünk, hogy bezártuk a galériát. A Jójárt házaspár házával szemközt leparkoltunk a senki földjén, a csomagtartóból kivettük az üres dobozt, melybe kerámiákat reméltünk, és becsengettünk a kis vaskapun.
- Nyitva van!
Fújt a szél, a február végi szokatlan hidegben meggondolja az ember, hogy kimerészkedjen-e a fűtött lakásból. Erzsike a bejárati ajtó előtt állva várt bennünket. Betessékelt, lekabátoltunk, és kisvártatva Feri is lejött az emeletről. Elvette kabátjainkat, és Erzsikével együtt beljebb invitáltak.
- Foglaljanak helyet! - mosolygott a ház asszonya, és a csillogó fehér asztal felé mutatott a nappaliban, amely körül vadonatúj, ugyancsak fehér székek sorakoztak. Aztán egy percre eltűnt a konyhában, és gusztusosan szervírozott hidegtállal tért vissza. Szabadkoztunk, de leintett bennünket, és házi készítésű, sűrű musttal kínált.
- Ezt szabad, ugye? - kérdezte, mert tudta jól, hogy alkoholt nem fogyasztunk. Bólintottunk, és míg Erzsike elmondta a mustkészítés mikéntjét, szedegettünk a tányérunkra a vékonyra szeletelt, hideg sült húsokból.
A beszélgetés fonalát szinte ott vettük fel újra, ahol tavaly ilyenkor elejtettük. Felemlegettük a "régi, szép időket", emlékeink között utaztunk a közeli és távoli múltban, majd bebocsátást nyertünk a kerámiákkal teli, ma már inkább csak raktárként funkcionáló műterembe. Kiválasztottunk néhányat azokból a kerámiákból, amelyeket még bemutathatunk a galériában, de mivel Erzsike már csak elvétve gyújtja be a kemencét, nem szívesen válik meg keramikusi pályája megmaradt darabjaitól.Az apró helyiség polcai színes, csillogó kerámiákkal voltak teli, melyek a szivárvány minden színében pompáztak. Előkerültek az első darabok: tűzpiros színnel mázazott alkotások, melyek elkészülte után annak idején Erzsike először csodálkozott rá, mire képes egy jó minőségű máz, és egy megfelelően beállított égetőkemence.
- Amikor az első égetés után ezeket megláttam, én olyan boldog voltam! - mondja, és a felidézett emlékektől ma is ragyog a tekintete. - Legszívesebben mindenkit behívtam volna, hogy nézzék meg, milyen szépek!
Az első darabok persze nem eladók, és sohasem lesznek azok. Sőt, a későbbi évekből is meg szeretne tartani jó néhányat, ebben különbözik a legtöbb keramikustól. Sokan nem gondolnak arra az aktív évek alatt, amíg folyamatosan dolgoznak, hogy megőrizzék pályájuk jellegzetes alkotásait a különböző időszakokból.
Mi ezúttal a bordó kollekcióból válogathattunk - no, nem sokat, de néhány darabot igen. És külön galériánk számára készült egy kék virágokkal teli váza, amelyet az alkotó legszívesebben egyben szeretne majd eladni. Szelíden emlékeztettük Erzsikét, hogy nálunk a vásárló a főnök, és nem biztos sajnos, hogy ez a vágya teljesül.
- Na nem baj - mosolygott, és a szeme sarkából még egyszer a kék virágokra nézett, mielőtt becsomagolta volna őket. A tárgyakra apró számok kerültek, listát készítettünk. Közben megtudtuk azt is, hogy sokszor előfordult a múltban, hogy égetés után, szállítás előtt az egész nappali szoba zsúfolásig telt kerámiákkal.
- Alig lehetett lépni tőlük - emlékezett vissza a keramikus, majd hozzátette: - Most már csak maguknál vannak kerámiák...
Búcsúzóul, meglepetésként Erzsike saját készítésű édesség-kóstolóval kínált bennünket, amely majd unokájuk 26. születésnapjára készül, akit másnapra vártak. Megtisztelve éreztük magunkat a kedves fogadtatás és az irántunk tanúsított megbecsülés miatt. Jójárt Erzsébet kerámiái pedig elfoglalták méltó helyüket a Régihíd Galériában...
