Tíz esztendő is eltelt már azóta, hogy Sarkantyu Judit utoljára kiállított. És micsoda tíz év... Talán a művész sem hitte, hogy jönnek még termékeny, alkotó évek, lesz még ihlet és erő a munkához, s egyszer lesz új kiállítás. De történnek csodák.Meséim című vadonatúj tárlata ebből a csodából született. A szentendrei Skanzen egyik remek helyszínén június 18-án, pénteken 17 órakor ,,telt ház" volt a szabadtéren: Feledy Balázs művészettörténészt hallgattuk, amint méltatja Sarkantyu Judit művészetét. Beszélt a művészről, mesélt a meséről... Arról a meséről, amelyet senki más nem tud elmondani a világnak, csak Sarkantyu Judit. Miért?
Erre már magától a művésztől kaphattunk választ, aki felidézte szakályi gyermekkora inspiráló szabadságát, majd a zsennyei nyarakat, amelyek édesapja, Sarkantyu Simon festőművész jóvoltából képessé tették őt a világ jelenségeinek befogadására. Szót ejtett a szentendrei évtizedekről, a munkáról és a Dunáról, a szeretetről és a családról: férjéről, fiáról és Dávid unokájáról - mindarról, akik és amelyek fontosak az életében, s így társszerzők meséi megszületésében.
A művész bensőséges hangú önvallomása után a porcelánból és samottból készült sok-sok alkotása immár személyes ismerősként szőtték tovább kinek-kinek a Sarkantyu-mesék fonalát.
A szép és méltó megnyitó ünnepségen Harcsa Veronika énekelt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése